Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Tellmann József

2001. május 23.

Máj. 21-én elhunyt Tellmann József 78 esztendős lupényi festőművész, grafikus, a világszerte ismert Zsil-völgyi Művésztelep egyik alapítója. Tellmann József Brassóban született és a kolozsvári Ion Andreescu képzőművészeti iskola elvégzése után került a Zsil völgyébe, ahol több mint húsz esztendeig a lupényi és petrozsényi Művészeti Ház irányítója volt. Ő volt az egyetlen a Zsil-völgyi Festőiskola alapítói közül, aki itt élte végig az életét. Áldozatos munkájával számos nemzedéket nevelt föl az alkotás szellemében. Alkotásait közel negyedszáz tárlaton tekinthették meg a művészetkedvelők. /Meghalt Tellman József képzőművész. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./ Tellmann József /Brassó, 1923. júl. 24. - Lupény, 2001. máj. 21./

2001. július 3.

Tellmann József nemrég elhunyt lupényi képzőművész emlékét idézték a dévai Forma Galériában rendezett "Természeti és plasztikai szerkezetek" tárlat jún. 28-i megnyitóján. Mátyás József dévai festőművész ismertette röviden Tellmann József munkásságát, hiszen ez az első olyan közös tárlata a Hunyad megyei képzőművészeknek, amelyen Tellmann József már csak képei által van jelen. /Tájképek a Forma Galériában. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./

2006. május 6.

Makkai Jánosnak első próbálkozásra nem sikerült bejutnia a Képzőművészeti Főiskolára, a petrozsényi Bányamérnöki Főiskolát végezte el. Petrozsény termékeny közegnek bizonyult a művészhajlamú bányamérnök számára. Országos hírű művésztelepre csöppent, ott tevékenykedett többek között Mátyás József, Tellmann József, és a Szilágyi testvérpár. A kolozsvári főiskolán 1956-ban végzett képzőművészek saját kezdeményezésükre mentek a Zsil-völgyébe, választották a festői környezetet. Makkai János fémdomborító műhelyt alapított, művészhajlamait ilyen irányban is gyümölcsöztette. Nem mondott le a festésről. Kolozsváron a Gy. Szabó Béla Galériában immár másodszor állított ki képeit. Makkai János a realisztikus ábrázolásmód híve. Jelen kiállításának főszereplői a fák. /N. J.: Fától fáig Makkai János kalauzolásával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2007. július 3.

Petrozsényban a Magyar Házban tartott hét végi előadásra összesereglett maroknyi közönség is nyilvánvalóvá tette: mindaz, ami ma a régi, virágzó bányászvárosról elhangzik, az már a múlté. A két évszázadig csak faluként emlegetett Petrozsényt 1924 januárjában emelték városi rangra, amikor már 15 ezer körüli lakosa volt. Népességét elsősorban a kőszénkitermelésnek köszönhette. Megépült a négy számottevő felekezet: a római katolikus, evangélikus, református és unitárius egyházközségek temploma, illetve a görög katolikus templom, melyet az ortodox egyház később bekebelezett. A fiatal művészek: Mátyás József, Szlamka Béla, Tellmann József, Nagy Ervin, Szilveszter Győző 1955-ben megalapították Petrozsényben a Képzőművészeti Alkotó Közösséget. 1948-ban megalakul a Bányász Főiskola is, az időközben államosított magyar oktatásban fiatal, jól képzett pedagógusok tanítottak a népes osztályokban. Mindez a múlté. A mai Petrozsénynek, hajdani bányászvárosnak újjá kell teremtődnie. A csíra már megindult: a magyar közösségnek a Szent Ferenc Alapítvány jóvoltából újra van iskolája, s halványan ugyan, de működni kezdett a Magyar Ház is. /Gáspár-Barra Réka: Séta a néhai Petrozsényban. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./

2015. március 31.

Beszédes fényképek – Helytörténeti előadás a lupényi fotó-klubról
Az 55 évvel ezelőtt megalakult Zsil-völgyi Cristal fotóklub története került bemutatásra a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör márciusi találkozóján.
– A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzőseként 1959-ben kaptam kinevezést Lupényba. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a bányászvárosnak elkönyvelt településen komoly kulturális élet folyt. A szakszervezeti klubban Paletta néven festészeti, linómetsző, illetve ex-libris körök működtek, 1960-ban pedig megalakult a Cristal fotóklub is. Mindezek Tellmann József képzőművész kezdeményezésére indultak és az ő szakszerű irányításával működtek – indította helytörténeti előadását Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész.
Tellmann Józsefről, mint régi jó barátról tett említést, aki brassói szász család sarjaként a második világháború idején a német hadseregben szolgált. Emiatt előbb deportálták, majd 1946-ban Lupényba száműzték, kényszerlakhelyre, ahol a bányában kellett volna munkát vállalnia. – Feleségének visszaemlékezéséből tudom azonban, hogy Tellmann Józsi már fiatalon szemüveget viselt, ezért nem tartották alkalmasnak a földalatti munkára és a beszerzési osztályon helyezkedhetett el. Szabadidejét az alkotás mellett a közművelődés szolgálatába állította – fogalmazott az előadó.
Az 1950-es, 60-as években, Tellmann Józsefhez hasonlóan számos erdélyi értelmiségit: orvost, tanárt, lelkészcsaládot, kisemmizett „osztályellenséget” száműztek a Zsil völgyébe, ahol többségük igyekezett kamatoztatni tudását, tehetségét és a kivetettségben is megteremteni a kultúrélet feltételeit. Így történt, hogy a fotóklub tevékenységébe többnyire orvosok, gyógyszerészek, művészek és mérnökök kapcsolódtak be, többek közt dr. Bócsa J., dr. Csatai Emil, dr. Miklós J., dr. Bartha Csaba, természetesen Tellmann József és sokan mások.
A klubtevékenység alapvetően a tagok által készített fotók elemzéséből állt, de itt nyílt alkalom a Foto és a svájci Camera szaklapok tanulmányozására is, illetve a társadalmi kérdések megvitatására. – A régi városháza előtt egy üvegezett pannón állandó jelleggel kiállítottuk a klubtagok képeit. Általában különböző tematikájú kiállítások voltak, amik az akkori idők ünnepeihez kötődtek: nők napja, május 1, gyereknap, november. stb. A hatvanas években országos kiállításokra is küldtek be alkotásaikból. – A klubnak jól felszerelt laboratóriuma volt, ahová csupán a fogyóeszközöket kellett magunknak bevinni, amúgy a teljes felszerelés rendelkezésünkre állt a filmek, fotók előhívására. 1970-ben már beindul a színes diapozitívok készítése és vetítése is és a fotóklub filmstúdióvá alakul. Öt évvel később Cineclub 18 néven egyesül a petrozsényi stúdióval. A 18-as szám a Lupény és Petrozsény közötti 18 kilométeres távolságot jelezte. Jómagam nemsokára Dévára költöztem, de tudomásom szerint a klub, Tellmann József irányításával még jó pár évig működött – mesélte Zavada Emil.
Előadását természetesen a klubtagsága idején készült fotókkal illusztrálta. A képek művészi vonásain túl külön élmény volt felidézni a hajdani Zsil-völgye arculatát. Elsősorban a környékbeli hegyek: Sztrázsa, Páring, Retyezát erdős vagy kopár fennsíkjait, ahol akkor még csak a turistajelző táblák, illetve az Erdélyi Kárpát Egyesület által épített menedékházak tűntek ki a zöldellő vagy épp havas tájból. A fotóklub állandó kiállítási pannójának bemutatása kapcsán került elő a Lupény régi főteréről készült fénykép, azzal a század eleji városházával, mely az 1977-es bányászsztrájk nyomán a kommunista bosszúnak esett áldozatul. A helytörténeti kör tagjai még élő emlékként idézték fel az akkori feszült hangulatot, a Bukarestből odautazó Ilie Verdeţ miniszterelnök-helyettes túszul ejtését és Ceauşescu kényszerű munkalátogatását. Erről magánjellegű fotók természetesen nem maradtak fenn, de minden 1977-ben készült Zsil-völgyi fotó, még ha a Páreng havas csúcsát is mutatja, magában hordja az akkori hangulat emlékét. Akárcsak a régi Lupény arculatát őrző képek.
A fotózás, a fotóklubok története amúgy szorosan összefügg a társadalmi átrendeződéssel, a gazdasági fejlődéssel, ami végül is átlagossá degradálta a korábban művészágazatba sorolt fotográfiát. – Manapság már nagyon ritka a hagyományos laboratóriumi módszerekkel, saját kezűleg előhívott fekete-fehér fénykép. Az új technológia új dimenzióba helyezte a fotográfiát, így a hajdani fotóklubok is nagyon meggyérültek. Déván, a 2013-as városnapok alkalmával Mihai Panaitescu színházi rendező és fotóművész megalakította a Fotoclub 24 nevet viselő egyesületet, melynek én is tagja lettem. Volt is egy közös kiállításunk a színház előcsarnokában, de sajnos ezzel ki is merült a klubtevékenység – zárta fél évszázadot felölelő visszatekintését Zavada Emil gyógyszerész. Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

lapozás: 1-5